#Egyesült Államok



Obama:
 

Obama: "Nem vagyunk kéregető nemzet"

Az adósságplafon emelése nem újabb kiadások jóváhagyását jelenti, hanem csak megteremti a lehetőségét annak, hogy az állam kifizesse azokat a számlákat, amelyeket a kongresszus egyszer már jóváhagyott - érvelt az amerikai elnök hétfői beszédében. Az elnök a fegyvertartás szigorítását is kilátásba helyezte.

MTI MTI

Öngyilkosság: minden 25. amerikai tini megpróbálta már
 

Öngyilkosság: minden 25. amerikai tini megpróbálta már

Nagyjából minden huszonötödik amerikai tinédzser próbálkozott már öngyilkossággal, és minden nyolcadik elgondolkodott azon, hogy önkezűleg vessen véget az életének - derült ki egy tanulmányból, amelyet több ezer amerikai kamasszal készített interjúra alapoztak. A készítők szerint a fiatalokra vonatkozó számok nagyjából egybevágnak a felnőtteknél tapasztalt öngyilkossági gondolatok és kísérletek előfordulási arányaival, ami azt sugallja, hogy a kamaszévek jelentik a legkockázatosabb időszakot az öngyilkosságról szóló első gondolatok felbukkanása szempontjából.

MTI MTI




Észak-Korea közölte, Amerikát lövi majd atommal
 

Észak-Korea közölte, Amerikát lövi majd atommal

Phenjan hivatalosan bejelentette csütörtökön, hogy újabb kísérleti atomrobbantásra és nagy hatótávolságú rakéták felbocsátására készül, amelyekkel az "esküdt ellenséget", az Egyesült Államokat veszi célba. Dél-Korea sajnálatát fejezte ki az északi bejelentéssel kapcsolatban.

MTI MTI


Economist: Obama második ciklusa gyengébb lesz
 

Economist: Obama második ciklusa gyengébb lesz

A huszadik század eleje óta vizsgált statisztikák szerint az amerikai elnökök második mandátuma idején jellemzően gyengébben teljesített az amerikai gazdaság, mint a frissen kinevezett elnökök alatt - írta Barack Obama elnök beiktatásának napján a The Economist mértékadó brit hetilap blogbejegyzésében.

MTI MTI




Az Alfa Romeo visszatér Amerikába
 

Az Alfa Romeo visszatér Amerikába

A Fiat-Chrysler vezérigazgatója Sergio Marchionne a detroiti autószalonon még pénteken megerősítette, hogy az idén visszavezetik az Alfa Romeo márkát az amerikai piacra, mégpedig a 4C sportkupéval.

MTI MTI



Kumin Ferenc messzire utazik
 

Kumin Ferenc messzire utazik

Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államok nyugati partján - közölte a Miniszterelnökség nemzetközi kommunikációs irodája.

MTI MTI

Látványosan megugrott a kereslet a fegyverekre Amerikában
 

Látványosan megugrott a kereslet a fegyverekre Amerikában

Jelentősen nőtt a fegyvereladások száma az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban, az embereket vélhetően az attól való félelem sarkallta a vásárlásra, hogy a legutóbbi, newtowni ámokfutás nyomán esetleg szigorítani fogják a fegyverbirtoklással kapcsolatos törvényeket.

MTI MTI